A második idegenbeli találkozó jön

A nagy csatában döntetlennel záruló Vasas SC elleni mérkőzés után második idegenbeli találkozójára készülhet Nagy Attila alakulata. A lányok szeptember 25-én 17:00 órától Kecskeméten ‒ a Messzi István Sportcsarnokban ‒ léphetnek pályára.

A bajnokság negyedik fordulójában az eddig pont nélkül, a tabella alsó részén álló kecskemétiek vendégei leszünk. Ellenfelünk az előző évben NBII-ben szerepelt. Az ott ünnepelt bajnoki címnek és a majdnem hibátlan ‒ egyetlen vereséget szenvedtek ‒ mérlegnek köszönhetően idén már a másodosztályban bizonyíthatnak.

Az eddig eltelt három fordulóból az első kettőn nehéz ellenfelekkel találkoztak, hiszen a Vasas SC és a szombathelyiek ellen mérték össze magukat. Mindkét párharcon sima vereséget szenvedtek, ám a legutóbbi összecsapáson más volt a helyzet. Az előző héten a Tempo KSE otthonában csupán öt góllal maradtak alul, a szünetben pedig még csak két góllal vezetett az ellenfél.

A házi góllövőlistájukat a rutinos átlövő, Jámbor-Herceg Réka vezeti, őt pedig az NBI-es múlttal is rendelkező Berkes-Kaiser Melitta követi, aki a beálló poszton tör borsot az ellenfelek orra alá. A csapat játékosállományában szerepel továbbá a Kisvárdáról érkező Zavaczki Boglárka, illetve a fővárosi piros-kékeket elhagyó balszélső, Szatmári Melinda.

Nagy Attila vezetőedző bízik az előző heti jó teljesítményben.

‒ Remélem, hogy a múlt hétvégi jó teljesítményt át tudjunk menteni most vasárnapra is. Nem számítok könnyű mérkőzésre, de mindenképp az a célunk, hogy győzzünk Kecskeméten, hiszen a céljaink eléréséhez nélkülözhetetlen ez a két pont.

NBI/B női kézilabda-bajnokság, 4. forduló

Kecskeméti NKSE‒SZISE

  1. szeptember 25. vasárnap, 17:00, Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok

Játékvezetők: Konkoly Á., Oláh B.

Attachment

Leave a Comment

(required)

(required)