Nem volt egyszerű dolgunk, hiszen a listavezető Szombathelyi KKA ellenfelei volt csapatunk, ráadásul idegenben léptünk pályára.
A mérkőzés első gólját a hazaiak szerezték, de mi sem maradtunk adósok, Kerekes Laura hétméteresből talált be a túloldalon. Ezután mi egy kicsit megakadtunk, ezalatt ellenfelünk 4-1-re lépett el. 9-7-nél ugyan sikerült eggyel közelebb zárkóznunk, de a tizennegyedik percben hat gólra nőtt a hátrányunk. Lepsényi Sándor nem is várt sokat, azonnal kikérte az első lehetőséget, hogy utasításokkal lássa el csapatát.
Sajnos az időkérés sem zökkentette ki ellenfelünket, nagy tempót diktáltak a szombathelyiek, a huszonkettedik percben 18-10 volt az állás javukra. A 27. percbe érkezve már tíz találatra nőtt a hátrányunk, ami a szünet előtt tizenegyre nőtt.
A második játékrészben igyekeztünk csökkenteni a különbséget, de elől sok helyzetünk kimaradt, hátul pedig folyamatosan kaptuk a gólokat a hazaiaktól. Negyedóra volt hátra a meccsből, amikor 40-23-ra vezetett a Szombathely, a hátralévő időben pedig a legfőbb célunk az volt, hogy kozmetikázzunk az álláson. A szépítés valamelyest megvalósult, ám így is nagy különbséggel alulmaradtunk.
NBI/B női-kézilabda-bajnokság, 8. forduló
- október 28. szombat, 18:00, Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 450 néző.
Szombathelyi KKA‒SZISE-Bamba Marha 48-35 (25-14)
Játékvezetők: Csuka P., Kocsis O.
Szombathelyi KK: Csatlós ‒ Pálffy 5, Szeberényi 1, Pődör B. 9, Szmolek 3, Pődör R. 9, Kazai 5. Csere: Christe (kapus), Dombi 5, Kulcsár 4, Horváth 3 (2), Varga 3, Böhm, Balogh 1.
Vezetőedző: Vida Gergő
SZISE-Bamba Marha: Szabados ‒ Szabó 3, Perák 5, Helm 3, Osvai 3, Ugrai 3, Nánási 1. Csere: Csöndör (kapus), Janicsák 3, Pasqualetti 7 (2), Szalai 1, Giricz 2, Hajdu 2, Ádám 1, Kerekes 1.
Vezetőedző: Lepsényi Sándor
Hétméteresek: 3/2, illetve 8/4.
Kiállítások: 6 perc, illetve 14 perc.
Leave a Comment