U17-es és U19-es együttesünk Siófokon vendégeskedett szerda délután, mindkét mérkőzésen nagyarányú vereséget szenvedtünk.
Jónás Judit alakulata rendkívül rosszul kezdett, a góllövés az elejétől kezdve problémát okozott, öt perc alatt egy találatot szereztünk, addig ellenfelünk már hétnél járt. Sorra termelte a hazai csapat a gólokat, nem tudtuk megállítani őket, számunkra pedig továbbra is nehézkesen ment az ellenfél kapujába találni. A 28. percre tízgólos különbség alakult ki a két fél között, ami tizenegyre nőtt a szünet előtt.
A második játékrészben sem változott a játék képe, továbbra is a siófoki csapat irányításával folyt a pályán folyó játék. A góllövés a második félidőben jobban ment nekünk, de az ellenfél próbálkozásait sem tudtuk hatástalanítani, így 41-29-es vereség lett a vége.
LU17 I. osztály, nyugat, 8. forduló
Siófok KC‒SZISE 41-29 (24-13)
Jónás Judit: ‒ Sajnos ma semmi nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Készültünk az ellenfelünk játékára, de a megbeszéltekből, szinte semmit nem tudtunk megvalósítani. Gratulálunk ellenfelünknek, kiválóan játszottak és megérdemelten nyertek, még ekkora különbséggel is.
Márczy Gábor lányai hasonló cipőben jártak, az ő sorsukat az első félidős tízperces gólcsend pecsételt meg, ugyanis 10-7-es állásról 16-7 lett a 28. percre, ami kilencre nőtt harminc perc játék után.
A második félidőben sem tudtunk visszazárkózni, sőt tovább nőtt a hátrányunk. A helyzeteinket rossz döntések követtek, sok ziccer kimaradt, és a hibáinkkal könnyű labdákat ajándékoztunk a hazaiaknak. A végén 39-19-es vereséget szenvedtünk.
LU19 I. osztály, nyugat, 8. forduló
Siófok KC–SZISE 39-19 (18-10)
Márczy Gábor: ‒ A sokkal gyorsabb Siófok ellen nem fért bele a rengeteg ziccer kihagyása és a sok technikai hiba. Az ellenfél kapusa ötvenkét százalékon védett. Tovább nehezítette a dolgunkat, hogy sok betegünk volt.
Leave a Comment