Bronzos lányok.

Úgy érkeztünk Szegedre, hogy megpróbáljuk megszerezni a két pontot. Kellően motiváltan kezdtük meg a mérkőzést. Két Szabó és egy Szerző góllal 3-1-re vezettünk. Az első 10 percben a mi játékunk dominált. Elöl jól játszottunk hátul jól védekeztünk, míg a hazaiak sok hibával játszottak és ezeket a hibákat remekül ki tudtuk használni. Állandósult a 2-3 gólos előnyünk. A 12 perctől aztán megfordult a mérkőzés képe. Mi kezdtük el kapkodva játszani. Gazsovics kiállítása teljesen megfogta a csapatot. Támadásainknál lehoztuk a kapusunkat, ami nem igazán vált be, elöl rendre rosszul játszottuk meg a beállónkat és eladtuk a labdákat. Ez üres kapus könnyű gólokat jelentett a hazaiaknak. 4-0-ás etap után már háromgólos előnyben voltak. Szerencsére a csapatunkat ez nem fogta meg. A 15. és 19. perc között 4-1-es etappal tudtunk válaszolni. Újra egál lett a találkozó. Szerencsére hazai oldalon sok hetes kimaradt. Egyszer Kubina védett kétszer pedig a kapu mellé lőtték a labdát. Az utolsó percben Ujvári és Szabó góljaival eggyel vezettünk szünetben.

Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember, röplabdázó emberek, belső tér és , szöveg, amely így szól: „VES 17”

A második félidő első 10 percét 6-1-re nyertük. A 40. percben már hat góllal vezettünk. Szinte el is döntöttük a két pont sorsát. Hiába próbáltak meg mindent a hazaiak nem sikerült közelebb kerülni hozzánk. A védekezésünk is extra volt a második félidőben. A 45. percig tudtuk tartani az ötgólos előnyünket. Pompor, Felső,Ujvári, Stachó és Kovács érkezett a pályára. Talán egy kicsit elkényelmesedtünk, így teljesen magunkra húztuk a szegedieket, újra nyílt lett a mérkőzés, hiszen csak kettővel vezettünk. Nagy Attila vezetőedzőnk időt kért, ami jót tett a csapatunknak. Gazsovics és Szerző góljaival újra visszaállt a 4 gólos vezetésünk. Utolsó erejét is beleadta a hazai gárda és Szécsi és Nagy góljaival újra két gólra sikerült megközelíteni bennünket. Az utolsó perc a miénk volt, Albert és Szabó góljai beállították a négygólos győzelmünket. A lefújás után nagy volt az öröm!

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, álló, sportolás és belső tér

Összességében a mérkőzés nagy részében mi irányítottuk a mérkőzést. Egy két holtpontól eltekintve jól játszottunk. Mindenki tisztában volt azzal, hogy nyerni kell mindenáron. Győzelmeinkkel 5 pontra eltávolodtunk az FTC U20-as csapatától, ami azt jelenti így egy fordulóval a bajnokság vége előtt, hogy a harmadik helyen végzünk a 2020/2021-es kiírásban. Jövő héten az ezüstérmes Eger érkezik hozzánk a mérkőzés után ünnepélyes éremátadás lesz a Soroksári Sportcsarnokban.     

Lehet, hogy egy kép erről: 19 ember, álló emberek és belső tér

 

Nagy Attila: Kettő dologért utaztunk ma Szegedre, egy a kettőpont a másik pedig a bronzérem. Hál Istennek mind a kettőt sikerült bezsebelni. Én nagyon büszke vagyok a csapatomra mert már a mérkőzés elején láttam, hogy extra motivációval fognak a pályára lépni. Nyilván megint voltak hibák a játékainkba, de azt gondolom, hogy a támadásainkba összeszedettek voltak addig amíg tudtam megfelelő ütembe frissíteni. Amire készültünk abból nagyon sok gólt tudtunk lőni. Sajnos az első félidőben a védelmünk úgy összességében nem működött. Ennyi gólt nem szabad kapni nemhogy idegenben sehol, meg semmilyen szinten. Aztán rendeztük a sorokat a szünetben. Tudtuk indítani egy jó periódusait a második félidőt és azért forgattam a társaságot, hogy mindenki kapjon pihenőt és a végére azért az 34 lőtt gól azért rendben van. Nyilván a 30 kapott egy kicsit sok, de most igazából ezzel nem foglalkozunk. Így már nem tudnak bennünket a harmadik helyről leszorítani. Örülünk most egy darabig, aztán van még egy feladatunk jövőhét szombaton az ezüstérmes Eger csapatát fogadjuk, Úgy készülünk, hogy őket is megpróbáljuk megverni aztán utána még egy hét regeneráció edzések és akkor utána elmegyünk pihenni. Azt gondolom mindenkire ráfér, játékosokra, vezetőségégre és rám is. Köszönöm szépen ezt az élményt a lányoktól. Nagyon hálás vagyok nekik és nagyon büszke rájuk. 

Albert Helga: Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen tudtuk, hogy mind a két csapat számára óriási téttel bír. Koncentráltan játszottunk, de a tétnek megfelelően sok hibával is. A második félidőre szerencsére sikerült feljavítani a védekezést, elöl koncentráltak maradtunk és higgadtak. Ennek köszönhető, hogy sikerült begyűjteni a két pontot. Nagyon-nagyon örülünk ennek a harmadik helynek, nagyon büszke vagyok a lányokra és a csapatra. Hajrá Kispest!

Nb1/B Keleti Csoport

PC Trade Szeged NKE – Kispest NKK-SZISE 30-34 (18-19)

2021.05.15 Szeged, Etelka Sor, Városi Stadion 30 néző JK: Dáné – Gyimesi

PC Trade Szeged NKE: Miklósi Kitti 7,Zsikó Zsanett 6(1),Farkas Adrienn 5,Szabó Fanni 5,Szécsi Rebeka 3,Nagy Renáta 3,Hargitai Norma 1.

Kispest NKK-Vajk: Szabó Edina 9(5), Szerző Regina 8,Pánczél Petra 5,Balla Anita 3,Gazsovics Virág 3,Albert Helga 2,Ujvári Dorottya 2,Felső Anna 2,

Hétméteresek: 4/1 ill. 5/5

Kiállítások: 8perc ill. 8perc

A mérkőzés alakulása: 5p:2-4 10p:6-8 15p:13-11 20p:15-14 25p:16-16 30p:18-19 35p:18-22 40p:19-25 45p:21-26 50p:25-29 55p:28-30

Leave a Comment

(required)

(required)