Kispest – SZISE néven indulunk a következő szezonban!
A Kispest NKK és a Szent István SE megállapodást kötött egymással, hogy 2020/2021-es női kézilabda NB I/B-s bajnokságban közös csapatot indítanak. Ennek értelmében Kispest – SZISE néven indulunk a pontvadászatban.
A megállapodás részeként a SZISE kölcsönadja azon játékosait a Kispest NKK csapatának, akik nem az NB I-es csapatban fognak szerepelni.
Ahogy azt már egy ideje tudni lehetett, nagy változásokon megy keresztül mindkét egyesület és végre a konkrétumok is megszülettek. Egyesült erővel igyekszünk méltó eredményt elérni ebben a nehéz gazdasági helyzetben. Az együttműködésben csak a felnőtt csapatok érintettek, az utánpótlás továbbra is egymástól függetlenül működik.
A csapat edzője a Szent István SE szakmai vezetője Nagy Attila lesz, aki Hajdúnánásról érkezik hozzánk. A fiatal sikerorientált szakemberrel a dobogót célozzuk meg.
Örömmel jelenthetjük be, hogy szinte teljesen kész vagyunk a keret kialakításával. Fontosnak tartottuk, hogy ugyanaz a harcos, szerethető gárda maradjunk, amit az elmúlt években láthattak szurkolóink.
A Kispest – SZISE 2020/2021-es játékoskerete:
Kapusok: Duráczky Bozsó Nóra – Leila, Halápi Lili, Portás
Bianka, Pityer Dorottya
Balszélsők: Szabó Edina, Ujvári Dorottya, Réti Panna, Laczik Lotti
Jobbszélsők: Pánczél Petra, Hansághy Beatrix, Anrdré Ilona
Beállósok: Felső Anna, Gazsovics Virág, Csomor Zsófia
Irányítók: Aron Andrea, Bakacsi Lilla, Zsikla Gréta
Átlövők: Puskás Lilla, Szerző Regina, Kovács Krisztina, Albert Helga, Varjú
Liliána, Szopcsák Réka, Stachó Vivien, Pécsi Virág
Vezetőedző: Nagy Attila
Kapusedző: Sényi Imre
Erőnléti Edző: Jászberényi László
Masszőr: Ujvári Barna
Leave a Comment