A közelgő ünnepek okán Bognár László szakosztályvezető, Pánczél Petra csapatkapitány és Györfi János vezetőedző tiszteletét tette a pálosok gellérthegyi Sziklatemplomában, a lengyel kápolnában.
A népligeti teremben kifüggesztett molinókra Szent István logónk mellé – mivel Szent István halálakor Magyarországot Máriának ajánlotta fel (1038, Regnum Marianum – Mária Királysága) – felvettük a lengyelországi pálos Fény-hegyi Fekete Madonna képét is, és így Jézus születésének ünnepe előtt tisztelgő látogatást tettünk a gellérthegyi Pálosok által alapított sziklatemplomba!
A képből jelenleg egy-egy Lengyelországból kapott másolat megtalálható a Sziklatemplomban és a Bazilikában van.
A képről:
A legenda szerint Szent Lukács evangélista festette egy cédrustáblára az eredeti képet, amely a Szent Család otthonából származott. Az egyik legrégebbi Jasna Góra-i irat szerint a kép Jeruzsálemből Konstantinápolyon keresztül került a kolostorba, 1382 augusztusában, ugyanebben az évben kapták birtokul Jasna Górát (magyarul Fényes Hegy) a magyar pálosok. 1656. április 1-jén János Kázmér (Jan Kazimierz) lengyel király a lwówi (lembergi) székesegyházban Máriának ajánlotta fel országát, így a Szűz Lengyelország patrónája és királynője lett.
(Forrás: sziklatemplom.hu, Wikipédia)
Áldott Ünnepeket!
Pál apostol első levele a korintusiakhoz, 13. fejezet:
- A szeretet himnusza.
Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,
Ha szeretet nincs bennem,
Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. - Legyen bár prófétáló tehetségem,
Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt,
Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem érek. - Osszam el bár egész vagyonom a szegényeknek
S vessem oda testem, hogy elégessenek,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem használ nekem. - A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
A szeretet nem féltékeny,
Nem kérkedik, nem gőgösködik, - Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, - Nem örül a gonoszságnak,
De együtt örül az igazsággal. - Mindent eltűr, mindent elhisz,
Mindent remél, mindent elvisel. - A szeretet soha el nem múlik.
A prófétálás megszűnik,
A nyelvek elhallgatnak,
A tudomány elenyészik. - Tudásunk csak töredékes,
Töredékes a prófétálásunk is. - Mikor azonban eljön a beteljesedés,
Ami töredékes, véget ér. - Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek,
Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek.
De mikor férfivá nőttem, elhagytam a gyermek szokásait. - Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
Akkor majd színről-színre.
Most csak töredékes a tudásom,
Akkor majd úgy ismerek,
Ahogy én is ismert vagyok. - Most megmarad a hit, remény, szeretet,
Ez a három,
De köztük a legnagyobb a szeretet.
Leave a Comment