Erőltetett menet
Két rendkívül nehéz mérkőzés vár a Szent István SE-re az első osztályú női kézilabda-bajnokságban: az együttes január 22-én Debrecenbe látogat, majd február 4-én a regnáló bajnok Győrt fogadja. Tavaly augusztus 29. kitörölhetetle
Két rendkívül nehéz mérkőzés vár a Szent István SE-re az első osztályú női kézilabda-bajnokságban: az együttes január 22-én Debrecenbe látogat, majd február 4-én a regnáló bajnok Győrt fogadja. Tavaly augusztus 29. kitörölhetetle
A bennmaradás szempontjából fontos mérkőzést játszott csapatunk Mosonmagyaróváron a K&H női kézilabda liga 13. fordulójában. A meccs előtt ötpontos hazaiakat végül nem tudtuk kiélezett csatára kényszeríteni és 17 gólos veresége
Újabb nehéz feladat vár Vojkovics Gyula együttesére a női NB I–ben: a látszólag szerényebb képességű, ám hazai pályán mindig harcos Mosonmagyaróvár ellen kellene helytállnia, és – a bentmaradás végett – pontot szereznie pénteke
A K&H női kézilabda liga 12. fordulójának január 12-i játéknapján a Szent István SE az MTK Budapest csapatát fogadta Monoron. Az első negyedórányi jó játék után szétestünk, amit a rutinos vendégek kegyetlenül kihasználtak, és v
Vasárnap az NB I-es bajnoki tabella kilencedik helyén álló MTK Budapest együttesét fogadjuk, és vélhetően kemény csata vár lányainkra. A sérülések ellenére a legutóbbi, Dunaújváros elleni összecsapáshoz hasonlóan ezúttal is a pontsz
A hosszúra nyúlt válogatott szünetet követően folytatódik a női kézilabda NB I, a Szent István SE vasárnap a Dunaújváros ideiglenes otthonába látogat. Nehéz lesz a meccs, jó lenne, ha együttesünk a Vác és a Békéscsaba elleni jó for
Kevesebb mint két hét múlva folytatódnak a női élvonalbeli kézilabda-bajnokság küzdelmei, együttesünk december 29-én a Dunaújváros vendége lesz. A karácsonyi ünnepek és az óévbúcsúztató előtt a SZISE csapatkapitányával, Pánczél
Csütörtökön a továbbjutás szempontjából fontos mérkőzésen lép pályára a Szent István SE nő kézilabdacsapata a Göd ellen a Ligakupában. Bár a SZISE-nél sok a sérült, a cél nem lehet más, mint a győzelem és a remélt továbbjutás
Szerző Regina az októberi Érd elleni mérkőzésen a negyvenhatodik másodpercben megszerezte a SZISE és egyben a mérkőzés első gólját is. A lányoknak nem ment igazán a játék, de az első félideig még tartották magukat. Kívülről kevese
Miközben a magyar női kézilabda-válogatott a Japánban zajló világbajnokságon igyekszik kivívni az olimpiai részvételt, a Szent István SE női csapata itthon készül az előtte álló feladatokra. A válogatottszünetben is bőven akad tenniva